A Vabababa Művészeti Iskola által szervezett művészeti és kulturális események a következők voltak:

Mese az időről – A Vabababa Társulat zenés mesejátéka

Molnár Jacqueline grafikus kiállítása

Dargay Marcell, Dinyés Dániel, Futó Balázs komponált koncertjei

Pályi János és Rozs Tamás Időjáték című bábjátéka

Részletek a Magyar Mozdulatművészeti Társulat Répa, Retek, Mogyoró című táncjátékából

Az Erzsébet téri lakásokban megnyitottuk a Gyerek még az idő elnevezésű kiállítóteret. A lakások átalakított, újraértelmezett helyiségeiben Balogh Tímea, Joó Emese, Tárnok Marica, Vercz Szilvia és Vajda Zsuzsanna tartottak művészeti és múzeumpedagógiai foglalkozásokat az érkező csoportoknak, osztályoknak, szám szerint 15-nek. Frazon Zsófia alkotótársunk múzeumi vis major miatt ebből a körből kimaradt.

Hohl Zoltán fotói

Joó Emese fotói

Molnár Jacqueline kiállítása a Magyar Plakát Házban

Ugyanebben az időben mi beljebb kerültünk a Múzeumba, megnéztük a titkos raktárakat, cérnakesztyűt húztunk és érintettünk, kézbe vettünk múzeumi tárgyakat. A kartotékokat böngészve megtaláltuk saját tárgyaink kartonjait. Csoportokra osztódtunk, és az állandó kiállítás egyes kimerevített képeit, jeleneteit megelevenítettük, eljátszottuk, megmozdítottuk. Végül, a múltkori Különjáraton általunk írt, és Zsófi által gondozott mesét-történetet vetettük papírra, zsírkrétával, és filctollal.

Idézet Emese nekünk írt  levelébôl:

„…mi most a múzeumon kívülre helyeztük a kiindulási pontot, kívülről közeledünk befelé, ehhez elemeire bontottuk a témát, ami majd a helyszínen válik átélhetővé és ott áll majd össze egésszé. Ez is egy idő, a megközelítés és a megérkezés ideje, egy változó hosszúságú idő, van aki sosem ér célba, de a mi célunk a valódi és teljes megérkezés. Ezt a valódi célba érést segíti a drámajáték vagy a szerepjátszás, a közös játék, a személyes történetek, az aktuális életteliség – ebből jutunk el a másik időbe, a múzeumiba. Csontok és halottak, ahogyan a gyerekek mondták? Éppen az lesz az eredmény, hogy ennél sokkal árnyaltabb és valósabb képük fog kialakulni erről a fontos kulturális színtérről. Az életből kiszakított tárgyak éppen az életet túlélő tanúk, időtlenné váló életjelek, egy újfajta jelenlét, lét, élet… a kiszakított, vagy kiválasztott múzeumi műtárgy gazdag és sokszintű olvasatokat hordoz, csak meg kell tanulni elolvasni a jeleket. Ezt a jelolvasást tanuljuk együtt, a jeleket egyenként észrevenni, aztán összerakni az egészet, és megérteni, amit látunk – és azt is, hogy miért éppen azt látjuk, amit, miért lesz valami kiválasztva, és más miért nem…”